• Decrease font size
  • Default font size
  • Increase font size


"Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne!" (Tamási Áron)


"Legyen meg a Te akaratod, úgy a mennyben, mint a földön is!" (Máté 6,10)


"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!" (József Attila)


"Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar." (Vörösmarty Mihály)


"MARADUNK, hol dolog van és szent feladat, mert tudjuk: nem nyugaton kél fel a nap!" (K. Z.)

Elmúltak az akácfák az emúlás kertjében

2011. március 19-én, szombaton 13 péderi önkéntes kivágta a halottasházat is veszélyeztető akácfákat a temetőn.

Egy baleset már történt, akkor szerencsére csak néhány lóca bánta, ezért már nem lehett tovább halasztani. Mérnöki pontossággal dőltek az óriás akácok a kicsiny fenyők közé. Isten meg az összes égi lény velünk volt, mert csupán egy kis fa hegye és egy fiatal akác egyik gallya sínylette meg a nagy reccsenéseket, roppanásokat.
A fa felhasogatva a kultúrház pincéjében várja, hogy falunapokon vagy más közösségi eseményeken durrantson meleget a bogrács alá.
Azért az kissé elszomorító, hogy a bő 400 lakosból 13 volt jelen. Lehet, hogy a maradéknak mindegy hová fogják csontjaikat elszórni az utódok?




Fotók: Kovács József
 

Köböl Zoltán, Péder

 

Képcsarnok

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Testvértelepülés

Ürmös

Időjárás

Predpoveď počasia

Cookies