• Decrease font size
  • Default font size
  • Increase font size


"Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne!" (Tamási Áron)


"Legyen meg a Te akaratod, úgy a mennyben, mint a földön is!" (Máté 6,10)


"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!" (József Attila)


"Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar." (Vörösmarty Mihály)


"MARADUNK, hol dolog van és szent feladat, mert tudjuk: nem nyugaton kél fel a nap!" (K. Z.)

Isten hozott!

Tisztelt látogató!

Péder egy kicsiny falu nagy lélekkel. Jólelkű, becsületes emberek lakják, akik szivesen fogadnak minden jószándékú embert. Ezért is hoztuk létre ezt a honlapot. Célunk, hogy bemutassuk mindazon értékeket, melyek megtartották ezt a falut sok-sok évszázadon át.

 

Múltunk

Péder első írásos emléke a 13. század elejéről maradt ránk, mely valószínűsíti, hogy a hely már sokkal korábban lakott volt. Legnevesebb személyiségei a Péderi család sarjai voltak, melyek közül Péderi Lázár a 15.-16. századforduló táján a megye alispánja volt.

bővebben

Jelenünk

Pédert dolgos, szorgos emberek lakják. Kassa közelsége munkahelyeket és ezáltal a napi megélhetés biztonságát is nyújtja a környék falvainak. Kelet-Szlovákia gazdasági és kulturális központja, így a vonzáskörébe tartozó Péder is mindent megad annak, aki dolgozni, pihenni vagy szórakozni akar.  

Jövőnk

Jövőnk, megmaradásunk záloga saját magunk vagyunk. Ezt tudja minden péderi! Folyamatos feladat megbirkózni a kihívásokkal, a gazdaság a demográfia és a mindennapok problémáival. De nem lehetetlen! Ezért dolgozunk, ezért tesznek  meg mindent erejük és tehetségük szerint a péderi emberek. 

Jól haladnak az árvízvédelmi munkák.

Azért a víz az úr! Írta annak idején Petőfi Sándor. Igazát sajnos volt részünk  tavaly megtapasztalni.

Meglepett, mint a Riskát a szomszéd bikája, mondanák az régiek. Ezért fontos, hogy az idén megtegyünk előre mindent, amit csak lehet. Ennek egy fontos réssze a régi sáncok felújítása. Péder, mivel a régi Bódva a falu szélét nyalta, körbe volt sáncolva, ha rakoncátlankodik ne a falun tombolja ki magát. Amióta kiszabályozták és egyúttal elterelték a falu közvetlen közeléből, sajnos a régi sáncokat belepte a gaz, betömte az idő.  Most ezeket szépen kitisztítottuk, a medreket kiválytuk és a falu felőli oldalon kis gátat is emeltünk, így lesz hova mennie a víznek. Pár zsák fűmag még kell, hogy a nyers anyaföld kemény, vízálló gáttá tömörödjön, de ez is meglesz nemsokára.
Addig meg bizakodjunk, hogy a Bódva ott marad a medrében.


Köböl Zoltán, Péder



Fotó: Köböl Zoltán


Archív képek a 2010-es árvízről

Fotó: Köteles László, Köböl Zoltán

 
Maďarská verziaPo slovensky

A pályázat a Szlovák Belügyminisztérium segítségével lett megvalósítva


Bódva-menti hagyományok fesztiválja

Parasztolimpia
 

Európai polgárok párbeszéde


Szavazás

Ön szerint mi a legfontosabb?
 
Oldalainkat 2 vendég böngészi

Képcsarnok

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Testvértelepülés

Ürmös

Időjárás

Predpoveď počasia

Cookies