• Decrease font size
  • Default font size
  • Increase font size


"Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne!" (Tamási Áron)


"Legyen meg a Te akaratod, úgy a mennyben, mint a földön is!" (Máté 6,10)


"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!" (József Attila)


"Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar." (Vörösmarty Mihály)


"MARADUNK, hol dolog van és szent feladat, mert tudjuk: nem nyugaton kél fel a nap!" (K. Z.)

Nyugdíjas nótaest

Azt mondja a nóta, hogy nemcsak a húszéveseké a világ! Van benne igazság.

Egy régebben elkezdett, de idővel elsorvadni látszó hagyományt sikerült az idén újraéleszteni. Kis zsongást, mozgalmat vinni a nyudjídasok gyakran bizony szürke hétköznapjaiba. A Nagyidai Hagyományők szórakoztatták a  Nagyérdeműt, majd egy negyed órára kinyitott a Csucsu Kocsma is nem kis nevetést csalva az évek szántotta barázdák közé. Zenésznek és műsorvezetőnek is bevállt Hutkay István, aki zenésztársaival táncra perdítette, nótára húzta a mulatni vágyókat. Aki a tánc közben megéhezett, annak sem kellett a szomszédba mennie egy darab szalonnáért, hisz gazdagon tálalt svédasztal kínálta a finomságokat egész délután.
Öreg este lett, mire mindenki hazament. És ez így volt rendjén.


Köböl Zoltán


Fotók: Kovács József

 

Képcsarnok

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Testvértelepülés

Ürmös

Időjárás

Predpoveď počasia

Cookies