Nagy és csodálatos dolgokra vagyunk képesek akkor, amikor az emberi igyekezet találkozik az Isteni akarattal. Biztos lehet a dolgában az, aki úgy tud előre haladni, hogy maga az Úr tapossa ki elötte az utat. Nincs más dolga, mit az ő lábnyomát keresni és abban járva biztosan haladni a cél felé.
Valahogy így voltunk mi is ezzel a nagy munkával. Elmondhatjuk, hogy közösen csináltuk az Úrral.
Mi a hitünket adtunk hozzá, és ő megszervezett mindent.

Küldött tervez őt, fafaragót, aki megrajzolta a terveket. Kiválasztotta a legszebb fákat a péderi Százholdas erdőben, elintézte, hogy kivágják és gerendákat fürészeljenek belöle. Elküldte a fafaragót, aki egy hét alatt megfaragta, adott mellé sok-sok jóakaratú péderi embert, akik segítettek fúrni, faragni, emelni, cipelni, ha kellett.
Volt aki egy délután tudott segíteni, mások napokig dolgoztak azon, hogy ma itt állhassunk és ünnepelhessünk.
Székelyvarságról, zsindelyországból küldött fazsindelyeket. A kovácsnak adott ötleteket, időt és kézügyességet, hogy elkészíthesse a talpazatot, az angyalt és a harang szerkezetét.
Még arra is volt gondja, hogy az alapozásnál a bérmunkába jött bágerista látva a nagy összefogást nem vett fel munkadíjat, mondván így ő is hozzájárulhat a nagy munkához.
Persze nem ment minden simán, zökkenőmentesen. Akadtak gondok, nehézségek bőven. Még egy kisebb balesetet is okozott egy gerenda. Na, én ekkor már tudtam valami nagyon jó, Istennek tetsző dolgot csinálunk, hamár a sátán is enyire keresztbe akar nekünk tenni.
De mit érne mindez a sok munka, igyekezet harang nélkül? Tudta ezt a jó Isten is, hisz a harangláb már szinte ki volt faragva, de harangunk még nem volt.
Ezért úgy igazította a dolgokat, hogy jó időben, jó helyen és jó emberekkel találkozzunk. És lássunk csodát a Szent István Lovagrend Szeretetszolgálatán keresztül kaptunk harangot is. Modhatnák erre a hitetlenek, szerencsénk volt. Így is lehet nevezni az Isteni gondviselést, de én inkább nevén nevezem: velünk volt és velünk van az Isten.
Így hát lett harangunk is. Nem hiszem, hogy van még egy ilyen harang a környéken.
Egy, majd 120 éves harang, mely ezután itt, Péderben hirdeti az evangéliumot, az örömhírt, hogy van reményünk, mert lesz feltámadás! Sorsában és történetével is ezt bizonyítja, hiszen amint látni lehet több helyen megsérült, a háború alatt egy katona golyóval átlőtte az oldalát. Lehozták a toronyból, nyelvét vesztve megnémult, meghalt a világnak.
Nagypénteki a történet. De mára új nyelvet kapott, újra a helyén van és amint hallani lehet minden seb, sérülés, golyó ütötte lyuk ellenére tisztán és szépen szólal meg.
Ezért is hagytuk rajta a 120 év történetét. Nem tisztítottuk le, nem fényeztük ki.
Nagy utat járt be a harang, míg ideért hozzánk Péderbe.
Köszönetet mondunk Petrekovich Perjés Andrásnak és kedves feleségének Ágnesnek, akik a harangot nekünk felajánlották. Isten áldja meg jóságukért.