„Eszközfejlesztés az iskolában“
„Eszközfejlesztés az iskolában"
Péder község, mint a Péderi MTNy Alapiskola fenntartója/alapítója, kérvényt
nyújtott be vissza nem térítendő támogatásért a „Nemzeti Újrakezdés
Program oktatási célú tevékenységeinek támogatására“ – nevezetesen
az „Eszközfejlesztés az iskolában“ támogatása céljából
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a BGA/2581/2021
számú projekt megvalósítása céljából
800 000 HUF / 2 211,66 EUR
vissza nem térítendő támogatást nyújtott
a „Nemzetpolitikai célú támogatások”
keretén belül.
A mai kor bizonyíték arra, hogy számítástechnika és száítógépes
ismeretek nélkül az ember hátrányos helyzetbe kerül. A tanulóknak
el kell. sajátítaniuk a számítástechnikát, hogy távoktatásban
tanulhassanak. A projekt keretében 4 db számítógépet vásároltunk
az általános iskolás tanulóink számára.
A számítógépeket az informatika tanár választotta ki azzal a céllal,
hogy megfeleljenek a mai kor követelményeinek és hogy a tanulók
még néhány évig használhassák.
A projekt megvalósításával részlegesen korszerűsítettük tantermünk
számítástechnikai eszközeit és ezzel megfelelő feltételeket teremtet-
tünk az informatikai ismeretek elsajátításához. Iskolánk kicsi, de ennek
ellenére tanulóink tudást szereznek a számítástechnika területén,
hogy szükség esetén távoktatásban részesülhessenek, valamint hogy
meg tudjanak felelni a további iskolákon, ahová mint ötödikes 5 diákok
belépnek
|